A személyzet minden tagja haladéktalanul menjen a sürgősségi bejáróhoz! A buszbaleset sérültjeit hozzák a mentősök. – hangzott el a hangos bemondóban. És az orvosok, nővérek már tódultak is a mentőbejáróhoz. Rengeteg sérült érkezett. Legtöbbjük kéz és lábsérüléssel.

A régi, omladozó kórházépület szűk, sötét folyosóin helyezték el a hirtelen beérkező sérülteket. A nyikorgó, recsegő hordágyak zaja és a betegek szenvedése töltötte meg a néma és rideg folyosók sorát. Az a néhány orvos és nővér, akik a bezárás előtt álló kórház személyzetét jelentették, még a kevés és korszerűtlen eszközök hiányában is a legjobb tudásukhoz mérten igyekeztek segíteni a pácienseken. Rohantak a tömött folyosókon, infúziót kötöttek, sebeket varrtak, vért töröltek.

Az éjjel az elhagyatott kórtermeket megtisztították, lepedőt húztak a rozsdás ágyakra és a sérülteket átköltöztették. Fáradhatatlanul hordták az ápolók a mosdató vizet, tisztították meg a vérben ázott személyeket, majd fájdalmukat tablettákkal enyhítették…

A reggeli vizit előtt a személyzet tagjai feszültnek tűntek. Arról kellett dönteniük, hogy benntartják-e a sérülteket, vagy hazaengedik őket. Tudták, hogy a kórház csupán néhány napig tudja őket kezelni, mivel készleteik igen csak hiányosak voltak… Döntöttek! Mindenkit hazaküldenek, aki csak lábra tud állni. Súlyos lépés volt ez részükről, de nem volt más lehetőségük. El is indultak vizitelni és minden személynél gyors döntés született. Ha felállt, mehetett haza, ha nem tudott, akkor maradt a kórházban.

A kórtermek és a folyosók dzsungelében odaértek egy meglehetősen ijedt és zavart tekintetű lányhoz, aki a 20-as éveiben járhatott. Itt is azonnal döntést hoztak. Hazamehet! A lány azonban hirtelen felugrott és eszeveszett rohanásba kezdett a folyosó rengetegben. Zihálva és esetlenül rohant, időnként vissza-visszanézve a sötét folyosókon. Az orvosok mit sem törődtek vele, hisz úgyis úgy döntöttek hazamehet. A lány továbbra is csak rohant. Messze hallatszott a trappolása a kietlen folyosókon. Minden helyiségbe betekintett és szétdobálta a gyógyszeres dobozokat. Egyre idegesebb lett a tekintete, de továbbra is csak rohant. Egy gyógyszer raktárhoz ért. – A Paradicsom!- kiáltott fel, majd egy fehér leplet tekerve a kézfejére betörte a lelakatolt vitrin üvegét. Már a morfium látszatától is jobb kedvre derült. Fecskendőt és tűt ragadott és felszívott egy fiolával. Ezután nadrágszíjával felkarját gyors mozdulattal elszorította és át is adta magát a tűnek, a fecskendőnek és a morfiumnak. – Ömölj te cucc, járd át testemet- hangzottak szavai. Teste a földre esett a mámortól és mély álomba zuhant…

Elkezdett rángatózni és szép lassan kinyitotta szemét. Erőt gyűjtött és elindult a kórterem felé, de már senkit nem talált ott. Kétségbeesésében ismét rohanni kezdett, mígnem a fiatal orvos karjaiba nem rohant. Oly rémület járta át mely további vágtázásra sarkallta. Az orvos nyomába eredt, és immár egy macska egér játék alakult ki. Keresztül kórtermeken, folyosókon… a lány hátrafelé tekintett és a mélybe zuhant. Nem vette észre az előtte lévő lépcsőt. A földön hevert, fejéből vér ömlött, fibrillált. Az orvos karjaiba vette, felcipelte a lépcsőn és hordágyra tette. Őrjöngve tolta a lány a folyosón és riasztotta a személyzetet. Azonnal a műtőbe tolták, és már rá is volt kötve az EKG, ami csak sípolt, mintha más dolga se lenne. Visszaszámoltak- 3, 2, 1- Vigyázz! Ismét, 3, 2, 1- Vigyázz! Az EKG hajszálvékony vízszintes vonalán hirtelen görbültség jelent meg. Az orvos megnyugodott, a lány visszatért.

Két hónappal később…................................................................................................................  

- Kezd magához térni!- jelezte az ápolónő az orvosnak. Az orvos azonnal rohant a lányhoz, aki akkorra már magánál volt. – Hol vagyok? Mi történt velem? Nem emlékszem semmire. – mondta a beteg lány. – Nyugodjon meg! Kómában volt az elmúlt két hónapban, de most már minden rendben van. – nyugtatta az orvos és elrendelte az azonnali teljes körű kivizsgálását. Az ápoló hozzá is kezdett. MRI, vérvétel és miegymás… De a végeredmény megdöbbentette az orvosokat. A leletek alapján a lány makkegészséges volt. Így néhány nap után döntöttek a hazaengedéséről.

A fiatal orvos beleszeretett a lányba, és mindent megtett, hogy ne kelljen elhagynia az intézményt. Mintegy védőbeszédet tartott az orvoskollégák előtt a lány érdekében, azzal az indokkal, hogy nincs hová mennie, és nincsen senkije a nagyvilágban. És felhozta a lány drogproblémáit is… Nehézkes és hosszú beszélgetés után végül beleegyeztek az orvosok, hogy maradhasson a lány, de csak egy feltétellel. Ha a gyógyulása alatt, ápolóként tevékenykedik.

A fiatal orvos teljesen a szárnyai alá vette a lányt, alapvető elsősegély-nyújtási leckéket adott neki. A lány napról napra egyre javult, azonban időnként ismét megpróbált morfiumot vagy akármilyen drognak minősülő anyagot magához venni. De a kétkedő nővérek ezt mindig megakadályozták. Így hát a lány tette, amit tennie kellett, gyógyszert vitt a betegeknek, megmosdatta őket. Kezdett egyre jobban belerázódni a szerepébe, mikor is egy beteg végső elkeseredése mélységesen megrázta.

Kitolta a májátültetésre váró férfit az elkülönített kórteremből és a gyerekosztály felé kezdte tolni. A lány eleget téve az ápolói kötelességének, minden gyerekre ránézett, ellenőrizte infúziójukat és tovább haladt a férfival egy használaton kívüli fürdőszoba irányába.

A hordágyon fekvő férfit levetkőztette, majd egy nedves szivaccsal alaposan megmosdatta tetőtől talpig. Ezután lenge mozdulattal levette fehérneműjét és az öregúr férfiasságára helyezte magát. Lassú, lüktető mozdulatok voltak azok. Hosszasan gyönyörködtek egymásban és az érzésben, majd visszatolta a férfit a kórterembe.

Másnap ismét elindult a gyerekosztály felé ellenőrizve a gyerekeket. Majd a fürdő felé vette az irányt. És másnap is, harmadnap is… és így ment ez hetekig. Végül az összes férfi beteg már a kisleány gyógyító kúrájáról beszélt.

- Apró mellemben megalszik jóság tűzforró teje, s míg verejtékem patakzik, üdvöm úszik el vele – dúdolta a lány, s ágyról ágyra ment, segített.

Egy nap aztán az egyik férfi megtagadta a gyógyszert. Az orvos a súlyos beteget azonnal a műtőbe küldte. A férfi végig csak azt hajtogatta, hogy egészséges, már semmi baja. Kérdezzék csak meg a kislányt. – Hívják ide a kislányt, ő megmondja, hogy semmi bajom!- A személyzet viszont ezt nem hitte el. Betolták a műtőbe, s elaltatták. Szikék követték egymást, s szívét feltárták. Az orvosokban megállt az ütő, mikor ráeszméltek, hogy a férfinak tényleg semmi baja, pedig egy ideje a gyógyszert sem szedi be.  

A doktor küldte is a nővért a lányért. – Jöjjön kedves, nagy a baj, s csak maga segíthet! – szólt oda a lánynak. Gyanúsan, de elindult a kislány. Magára öltötte a műtős ruhát, s belépett az ajtón. – Jöttem uram, önök hívtak. – szólt. – Kin segítsek? - Rajtam! – mondta a fiatal orvos. – Oly sok embernek segítettél már itt a kórházban… nekem is segíthetnél. – Ó Uram! Nem tehetem! – mondta a lány. – Maga egészséges. Én csak beteg embereknek segítek. – Vagy segítesz nekem is, vagy azonnal takarodj a kórházból! – emelte fel a hangját az orvos. – Nem veszed észre, hogy már mindenki tudja, mit művelsz esténként? – Hagyjon engem békén! – válaszolt a lány és kirohant a műtőből.

Zokogva kóborolt a sötét folyosókon, mígnem a személyzet körbekerítette őt. Szikékkel és tűkkel fenyegették a lányt. Teljesen összezavarodva próbált kiutat keresni. Elkezdett torkaszakadtából sikítani. Az orvosok megdöbbenésére a lányt kedvelő férfi páciensek tömkelege jelent meg és szabadították ki a lányt a szikék és a tűk gyűrűjéből. – Hagyjátok őt, ő a jó, a gyógyító! – skandálta a tömeg. A kórházi dolgozók így kénytelenek voltak visszavonulni, s hagyták, hogy a lány elfusson.

Nem hagyták ennyiben a dolgot. Előkeresték az épület alaprajzát és az alapján próbálták megkeresni a lányt. – Meg kell ölni! – hangzott el a közös döntés. A fiatal orvos azonnal elindult, hátrahagyva a kollégáit. Egy fecskendőnyi morfiummal a köpenyzsebében járta a folyosókat a lány után kutatva. Mindenfelé szétdobált orvosi eszközök akadályozták, de ő csak ment és kereste, kutatta a lányt.

Hosszas keresgélés után egy sötét kórterem elhagyatott zugában vélte felfedezni a lányt, aki nagyon rémült volt. Azonnal rákiáltott, de a lány egy ágytálat vágott hozzá, s rohanásba kezdett. Ismét macska egér játékot játszottak. Hosszú és nehézkes percek teltek el rohanással, mígnem a lány összeesett a kimerültségtől. Magatehetetlenül feküdt a földön, mikor az orvos mellé térdelt és zsebébe nyúlt. Kivette a morfiummal töltött fecskendőt. A lány könyörgött, hogy ne adja be neki, de a férfi nem hallgatott rá. Kezét összekötözte, majd belenyomta a gyilkos mennyiségű morfiumot.

A már halott lány testét a férfi visszavitte az orvosi szobába, ahol kollégái nagy üdvrivalgással fogadták. – Halála a jót szolgálja! Meg kellett ölni! – hangoztatták az ápolók és az orvosok. A lány teste rezzenéstelenül hevert az asztalon. Mígnem belegyömöszölték egy zsákba, és a zsákot a pincébe vitték, ahol legalább még tíz zsák hevert…

Begyújtották a kórházi kazánt, s a zsákokat bele helyezték. Hangos robajjal égett a lány teste. Lelke mintha segítségért kiáltott volna… s hamvai békét kértek volna…