Éji csendben
Az ablakon belopódzó hold fényében,
óvatosan nyúl a kéz egy arc felé,
Gyengéden megsimítja,érzi közben,
minden vonás keletkezésének útjáról mesél.
Halkan sóhajtva az éji csendben
...
a hang elfojtott,szinte éteri,
-Kedvesem,bár minden szenvedésed
magamba tudnám temetni !
Lassan megemelkedik a fej,
majd a békésnek tűnő arcra az ajak csókot lehel,
Mialatt múlt-jelen-jövő
a lehunyt pillák mögött birokra kel.
|