Ha vehetnék egy kicsit

Borongós és borús őszi délután van. Olyan lehangoló a szürke táj. Átérzem az esőben serényen kapálgató nénike érzéseit. Szegény csak kapál és kapál, s közben az eső mossa gyenge kis őszülő haját. Fején egy kendőt képező ruhadarab, de abból is csurog a víz. Így a meleg kis szobámból nézve kedves érzés fog el. De sajnos nem érezhetem át. Túl nagy teher van rajtam. Elfogyott egy olyan dolog, ami nélkül lehetetlen minden. Néha olyan jó lenne, ha elmehetnék a boltba és vehetnék belőle egy kicsit. De hol van ilyen bolt? Hogyan kérjem? Bemegyek a boltba és kegyesen halk szavakkal megszólalok: - Két doboz türelmet kérnék! – Egyáltalán dobozban árulják? Nem is tudom. Lehet, hogy étteremben kell érni!? Bemegyek, leülök az asztalhoz. Megkérem a pincért fáradjon oda hozzám és listázom a rendelésemet. –Két adag türelmet kérnék. Az egyiket elvitelre. És szeretnék még kérni hozzá egy pohár nyugalmat. Köszönöm. Na, de ha nem is árulnak ilyet? És ha úgy néznek rám, mint egy elmeháborodottra? Ott süllyednék el szégyenemben. Várok egy kicsit. Majd pár nap múlva megpróbálkozom. Elállt az eső! És kisütött a nap! Elmegyek egy kicsit sétálni. Miközben sétálok a Fő utcán, az út szélén álló táblára szegeződik szemem. Ez áll rajta:

- TÜRELEM BANK

Mától vége a rémálomnak!

Elfogyott a türelme? Térjen be hozzánk!

Kedvező hitellehetőség is rendelkezésre áll!

Ez a plakát teljesen magával ragadott. Bevillant a fejemben, hogy mi lenne, ha vennék egy keveset. De nincs rá pénzem se. Talán hitelre kaphatok, vagy nem? Sétálok tovább az utcán és egyszer csak ott áll előttem ez a bank. Újra be-bevillantak dolgok. Hirtelen elkap a becsvágy és akkor valami olyat tettem, amit nem kellett volna. Bementem a kisboltba és vettem gyorsan egy játék pisztolyt meg egy vászonzsákot. És ekkor elindultam a bank felé. Nagy lélegzetvétel után beléptem az ajtón és előrántottam a fegyvert egy akciófilmbe illő jelenethez hasonlóan. Kiabálni kezdtem, hogy mindenki a földre… Odaléptem a pulthoz, és mondtam annak a kedves hölgynek, hogy pakolja tele a zsákot türelemmel. Én türelmetlenül vártam, míg visszaér. Sőt, nem is bírtam kivárni, úgyhogy utána mentem. Ő bent volt egy páncélteremben, de nagy csodálkozásomra nem is volt rajta ajtó. Ott hirtelen leblokkoltam, mikor megláttam, hogy milyen érdekes formában vannak a „türelmek” felhalmozva. Egy pillanatig megálltam és átéreztem a helyzetet. Visszagondoltam a nénikére, aki oly serényen kapálgatott az esőben. Neki annyi türelme volt. És nem érzett semmi olyasmit, amit én érzek. Hirtelen felkaptam a zsákot és elrohantam a bankból. Rohantam egészen hazáig. Otthon átraktam a türelmeket egy kis dobozba. Kivettem belőle egy picit és azt lenyeltem egy bő pohár vízzel. Ekkor már türelmesen átgondoltam még egyszer az esőben kapáló nénikét és az egész napot. Majd kellő türelemmel elaludtam.