Az  éjszaka  gyöngye

Téged várlak az est csendjében,

A némaság kellős közepében.

Érzed hogy hív a testem,érted kiabál?

Vakon lépked hegyen völgyön át.

Megérinti a meleg szellő hajam zuhatagát,

Mit kezeid keltenek sűrű dús hajamnál.

Aztán végig  vonul szikrázó tekinteted testemen,

S az égboltról huncut csillagok figyelnek csendesen.

Vad mámor,vágyakozás rabságába esek,

Bilinccsel kötöm magamhoz kezedet.

Lágy szellő simogatja lángoló testünket,

Csillagok fénye árnyékolja meztelen értékünket.

Egymásban forradva érezzük a szellő dallamát,

Ritmusán táncot járunk,tangót,rumbát.

Pezsdítő tűzvihar lobban fel körülöttünk

S a csend parazsa szénbe fojtja a mi szerelmünk.