A szörny
Örömtáncot járva perzselően éget,
szenvedéllyel szórja lángnyilait,
őrültként ostromolja a földi népet,
gyötri az anyák szegény fiait.
Tombol, mint vad a bezárt ketrecben,
azt hiszi neki mindent lehet,
mint ki csalódott az édes kedvesben,
s pusztulását várja, amiért szenvedett.
Kis felhő szomorúan néz le az árva,
aszott testű, senyvedő emberre,
felveszi a harcot, akár halálra várva,
jó szíve vakbuzgón hajtja erre.
Ám a gonosz hívja a bűzös hangút,
a fájdalomban élvezkedő bűntársát,
segítségül kéri a véres múltút,
ki örömmel fogja a Szörny pártját.
Ketten gyorsan és könnyed szívvel
elsöprik az útból a kisbárányt,
hörgő torokkal és gúnyos szemmel
hahotáznak, szemlélve a látványt.
Diadalittasan torz tort ülve
a Szörny újra kiéli hajlamait,
éles vonítással egyre elterülve
gyötri az anyák szegény fiait.
2006. augusztus 18.
|