Egy szerelmes költőhöz
Ki a szerelmet próbálja meg versbe gyúrni, az nagy dolgot vállal.
Hát hogy tehetnéd fényesebbé a napot, izzadva csiholt szalmalánggal.
Szerelem tódult a szívedbe? Élvezd míg lehet ! Had szóljon a nóta !
Na de líra, eposz, vagy óda, csak hitvány pletyka volna róla.
S aztán később, mikor szerelmed már elhagyott, s arcodnak lesz oka pírra
Nyálas nyöszörgésed veted majd papírra?
Inkább idd le magad tépd a hajad vagy sírjál. Csak egyre kérlek: verset ne írjál !
A szerelem legyen a szív dolga, ne a tollé,
Csak összepiszkítanád vele mint disznóvágó paraszt a friss havat,
S nem maradna más csak a szutykos hólé.
De ne hidd hogy gúnyolódom barátom. Emelt már engem is égig a szerelem,
Hogy aztán csúnyán földhöz vágjon.
Kit a szerelem elragad annál pihen az elme,
S egy időre elhagyja értelme.
Ő csinál az emberből tehetetlent, hogy megpróbálja megírni mit lehetetlen...
Hát csak próbálkozz barátom !:)
U.I.: Sír a múzsa mikor egy költő már csak béget
És még dokumentálja is a hülyeséget. :)))
|