Mi a baj?

Mi a baj barátom? Erre a savanyú ábrázatra mi késztet?
Talán elveszett a rózsaszín szemüveg, melyen át eddig a világot nézted?
Rosszul festesz, - hallod?! Cserélj ecsetet ! Keress egy templomot vagy mecsetet,
Ott majd helyre raknak a papok, ha már nem bírod a napok súlyát.
Ámbár szíved búját okosabb borba fojtani.
Térj be egy kocsmába, mintha csak szomjat oltani jönnél,
S annál a nőnél ott a bárpultnál vigaszt lelsz,
Ha majd sípoló mellkassal vergődöl széttárt combjai között a nyílásban,
Mint bamba madárfióka a kígyószorításban.
Na ne játszd itt a boldogtalant, vagy már feledted azt a hajléktalant
Ott alant az utca kövén, kinek már nem maradt lyuk sem az övén,
Hogy szorosabbra húzná, mert nadrágja elhagyni készül vézna testét?
Itt töltötte ő is az estét, és már korán reggel versenyt ivott a nővel,
Hogy inkább az alkohol vigye el idővel, mint az első csontszaggató kemény tél.
De már elkésett és nincs vigasz a bajban, sorvadt májjal fog megfagyni egy kapualjban.
Lásd az ő gondja ha válladra ülne, a tied rémülten menekülne,
S nyögve rogynál össze súlya alatt.
Hát ne építs falat magad köré ezzel a bánatos arccal, menekülj ha már nem bírod harccal.
Igyál, szeretkezz, vagy keveredj zűrbe, csak ne fordulj magadba abba a végtelen űrbe
Ahol szakad a kötél és bomlik az elme, hazudd, hogy van az életnek értelme.
Hazudd és higgy benne, majd így válik valóra, had' forduljanak a dolgok végre jóra.
Had' legyen a bárány fehér mint a hó, hisz' benned is csak van valami jó.