A gyász

 

Csupán porszem vagy a nagyvilágban.

Ma még ép-sértetlen, és tapintható.

De hogy mit rejt a holnap az még titok.

Mikor lefekszel, csak reménykedhetsz,

Hogy mit hoz a jövő.

Esetleg az Úr még ad egy kis időt.

S te boldogan próbálod még azt a kis,

Ám de fontos időt kihasználni.

S másnap csak emlék.

Ő már csak szívünkben élhet.

Nem látjuk, ám, de szeretetét még érezzük.

A temetés napján, mindenki érted sír, és

Érted vágyakozik mindenki.

Ilyenkor még az ellenséged is szomorú.

Eszébe jut, kevés, ám, de felejthetetlen élmény.

Nehezen, de rádöbbenünk!

Te már Nem élsz!

Csak onnan fentről nézheted, hogyan

Megy tovább az élet nélküled!

Tegnap még itt virultál!

Ma meg már csak emlék a létezésed!

Egy porszemmel kevesebb a nagyvilágban! 

 

Jöjj, Fény!

 

Jöjj hát! Hatolj Fény

Sötét lelkem mélyére.

Tárd fel létem titkait.

Nyiss szemet a világra,

Nyiss szemet Önnön magamra.

Hatolj az égig,

Szállj szabadon.

Hullámozzon a gondolat,

Ragyogjon test és lélek,

Ragyogjon az ember, az élet,

Ragyogjon a Minden.

 

Utazásaim

Bejártam a mindenséget,

Láttam sok-sok fényességet,

Zöld mezőt, lankát, dombvidéket,

Hófödte hegycsúcsot, csillámló mélységet.

 

Jártam messze, angol földön,

Skót-felföldön, Ír-alföldön,

Temze partján, London szélén,

Dover fehér hegygerincén.

 

Tovább mentem Szajna mentén,

Párizs alá, na meg fölé,

Mont Blanc csúcsán, világ egén,

Pezsgőt ittam tenger szélén.

 

Voltam én ifjú, s bátor,

Belga, s holland főtörzszászlós,

Rotterdami hajógyáros, s

Fapapucsos virágárus.

 

Német földön, Szászországon,

Ruhr-vidéki lankaságon,

Bajoroknak otthonában,

Megártott a komló-pára.

 

Lengyel földön, Szczecin szélén,

Szilézia iparvidékén,

Krakkó öreg városában, a

Piactéri Posztóházban.

 

Tovább mentem Erdély felé,

A Hargita hegygerincén,

Megcsodáltam Csík vidékét,

S megízleltem hűs borvizét.

 

Hazatértem országomba,

Ez volt szívem minden vágya,

Hazatértem városomba,

Kiskunságnak központjába.

 

Bejártam a mindenséget,

Láttam sok-sok fényességet,

Zöld mezőt, lankát, dombvidéket,

Hófödte hegycsúcsot, csillámló mélységet.

 

Jártam itt is, jártam ott is,

Világ mélyén, világ élén,

Lelkem élén, lelkem mélyén, s

Tovaszállok gondolatban.

 

Csend a völgyben

Tél van.

Ködben a táj.

A madár néma,

a fenyő hallgat.

Halotti a csend.

 

A Nap gyenge, ereje múlik.

Az alkonyat pirosra festi a sápadt havat, majd lehull.

Odalent füst száll alá a fagyos éjszakában.

A falu néma,

Az ég hallgat.

Halotti a csend.

 

Fény szökik a kunyhó ablakán,

Bent tűz pattog,

Fény pislákol.

A fény halk,

a tűz heves.

Halotti a csend.

 

A házban álmok hangja száll,

Kitöltve a néma mindenséget

Boldogság színben a lámpa fénye.

A lámpa ragyog,

Az álom hallgat.

Halotti a csend.

 

A háztól messze, fent a völgyben,

Mélyen a fenyvesekben…

Odáig száll a kicsiny lélek.

A lélek csillog.

Neve szeretet.

Varázslatos a csend.

 

Nőnapra

 

Harmatos nyári reggel,

Mosollyal, keggyel,

S megannyi szeretettel,

Virágzó nefelejccsel,

Tündöklő kikericcsel,

Röppenő képzelettel.

Röppenő képzelettel.

 

Szerető férfiak hittel,

Szívükben forró szeretettel,

Aranyló mezők közepette,

Virágot szakajtanak,

Ragyogó tekintettel,

Szívük kedvesének kedveskednek.

Kedvesüknek ezzel kedveskednek.

 

Szerető fény

Válladra ül a Nap, s

Ölel a gondatlan sötétség

Méhed legyen

Szerető és tágas

Akár a fényesség.

Lelkünk lészen a szerelem

A többi semmisség

Testünk az egyedüli

Szentély, mi örök

Akár a fényesség.

 

Hiányzol   

Olyan vagy, mint a remény,

Olyan, mint földnek a fény!

Ha rólam álmodsz, és így szólsz nekem,

Olyan lesz életem!

Nem vagyok se hűtlen, se szent,

Da hangod megjavít, ha hallhatom!

Hiányzol nékem, mint éjnek a csend,

Te légy éjszakám és nappalom!

 

Szívhez szól

Fájdalom kínozza testemet.

Érzésem könnyes, mégis boldog.

Lennék néked társ a bajban, s bizalom.

Elvinnélek messze innen, a szerelem szigetére, s,

Kérdem, félve kérdem lennél-e a hű szerelmem?

Szereteted feloldozna,

Zavart lelkem, véled jobbra volna.

Egy boldog szerelmet szíved nem sajnálna,

Rimánkodásnak nincsen sora, e helyeken, hol

Ezer meg ezer szerelem köttetett nemesen.

Téged éreznélek, hinnélek, csak téged szeretnélek!

Látnám léted minden pillantását,

Elhinném sebzett életem fontosságát.

Kérem kicsiny szívedet, engedje hű szerelmünket

Kellesz nekem

Kellesz nekem, mint virágnak a fény

Kellesz nekem, mint éjnek a remény.

Életem nélküled semmit sem ér

Szívem hozzád mindig, reszketve ér.

Egy szál rózsát szakajtok az néked

Legyen boldog, harmatos; a szíved.

Mint fényes napsugár a nagy földnek

Oly tápláló a széped, szenvedek.

Remegő kéz írja e sorokat

Hogy enyhítse a belső gondokat.

Csillogó szemed oly szép és fényes

Mint ezer meg ezer pont fönn lészen.

Gyenge lelked finom és oly tiszta

Hozzá hasonló nincs, az ég áldja.

 

Az élet gyönyöre

 

Te románcban szenvedő pille,

Te vagy az élet gyönyöre.
Megismerve tégedet,
Tudtam te vagy az élet gyönyöre.
 Ifjúságod ifjú fénye,
Hidd el te vagy a szívem melegébe'.
Mint a borostyán, oly szétterülő boldogság árad belőled,
Hisz te vagy az élet gyönyöre.
Oly nagy vagy nekem, mint a tavaszi virágnyílás,
Te illatozó, üde rózsaszál.
Csendes szíved mélyéről szállt fel az éjjeli hold,
Hogy rabul ejtsen téged a szerelmi mámor.
Csillagszerű, szikrázó szemed,
Erőteljesen világítja az éjt tele.
Csodára vársz, pedig te vagy a csoda,
Szívem csak egyre húz oda-oda.
Amikor gyenge vagy, akkor vagy a legerősebb,
Amikor velem vagy én vagyok a legbölcsebb.

Az életben nincsenek csaták, csak választási lehetőségek,
Kérlek, döntsd el „én" vagy „ő" lesz.

 

Te vagy a mindenem

Alkonyfényben meglátlak,

S szívem megdobban.

Fényképedre nézek,

S lelkem megrezzen.

Az utcán találkozunk,

S öledbe ugranék.

Mi mást jelent ez?

Hát szívem szeret!

Érted élek kedvesem,

Életem neked szentelem.

Éljünk együtt szeretetben,

Gyermekekkel ellepve.

Gazdagon vagy szegényen,

Nyugdíjasan vagy holtan.

Akkor is csak ennyit szólok:

Szeretlek, Szeretlek

A felesleges élet vénye

Szenvedek, élek, keseregve nézek,

S kérdem: Ó minek ez az élet?

Depresszió, szorongás, ez a fő téma,

Kihalni a világból, mennyi öröm volna.

Állandó vita, bosszú, probléma,

A világ akképp korholja.

A felesleges élet vénye,

Tedd magad a kénytelenségébe.

 

 

 

A gyilkos hinta

Oly sok gyermek játszott rajt,

Probléma ezt sosem járta.

Egyszer végül TV rágta,

Mikor a népet mélyen rázta.

Álmos, véges szellemtánc járta,

Leszakadt az ég, és a vég várta.

A hinta a bajt kihágta,

A gyermek életét végbe vágta.

 

A magyar kormány

 

Mit vétett szegény paraszt ott lenn a földön?

Te magas székben ülő miniszterelnök?!

Éj-nap a földön dolgoznak érted,

Pénzüket zsebre téve, boldogan éltek!

Adót szedtek adóval, szíjátok a ,,népet”,

Árvasorsra jutó, magyar földi népet.

Helycsere!- Helycsere kéne végre!

Élj egy évig - Földi paraszt létet-.

Adócsalás, pénzlopás ehhez értenek ők,

A megszenvedő magyar népet szabadítsuk föl.

Mit sem törődnek a joggal, az alkotmánnyal,

Vízbe fojtják a magyar választ.

 

 

 

Úgy gondolom, minden nép megérdemli győzelmét,

A sok ember nem vész kárba, egy szabadság nyomában.

Újak, s jövendők váltsátok le ezt a kormányt!

Had éledhessen újra e Magyarország.

Az ősz elmúlása

Az életet görgeti a szél,

A levélhalmot, huss,

Kacagva fújja szét.

Lelket old, lelkeket.

Csillog a táj

Hull a falevél.

Költözik a madár,

És jön a tél.

Eső esik estéken át,

Dől a fa, ó, vigyázz!

Dől a fa, s támadnak

A falevelek csendben, némán.

Sárgul a táj,

Néhol már ritka.

Villog a Nap,

De csak néha.

Sötét felhő,

Az bolyong az égen.

A természet fénye,

Az hasít az égen.

Belép az alkony,

Kihal a fény,

Itt ül a hűvös,

Megjött a Tél.

Egyet igazán

Én mindenkit szeretek,

Rosszat, s jót egyaránt.

Szeretem az embereket,

De csak egyet igazán.

Csak egyet igazán,

Hisz ő fontos nekem,

Szeretve szeretni egy életen át,

Csak ennyi mit tehetek.

Nélkülözni nem lehet,

Hisz csak fájdalom érhet,

Vele lenni boldogság,

 S megnyugvás nékem.

Nélküle az élet,

Mit sem ér nékem,

Szeretet és béke,

Szálljon a keblére.

Álom

Erősen tartsd az álmod,

Mert ha elhal,

Az élet, mint törött szárnyú madár,

Tovább nem szárnyal.

Erősen tartsd az álmod,

Mert ha elmúlik,

Az élet, mint a kopár sík,

Jégbe záratik.