Akarlak
Félve, suttogva mormolom a szavakat,
mert nem lehet,… mert nem szabad;-
mégis, akarlak, s míg az alkonyég
homálya ránk szakad,
dacolva a bűntudattal - arcodra simítom
tenyerembe rajzolt igazgyöngy-titkomat.
Amíg ajkad ajkamra tapad perzselőn, égve,
nem számít, ha holnap ránk zúdul
a világ kígyómérge!
Ölünkben az elfojtott vágyak tüze éget,
pillanatcsodánk heve vakítón lobban az éjbe,
s mire a hajnal aranyozott fénye
körtáncot lejt az ég peremén,
egy végtelen percben összeforrva
egymásra találunk Te meg Én.
|