Csendes éj

Szomorú az est néma hangja

 S hallgatag a szív magánya.

Csak az éjszaka homálya vet rá néma fényt.

A fény csendes,édes a csókja

Lelkemet sugarával megbabonázta.

Halk dobpergések adják hírül  szomorú létemet,

Csendes szóval a  lágy muzsika elő csalogatja énemet.

 Mardossa a testem szomorkás nyugalmát,

heves lüktető dalba sodorja a fantáziát...

 S a képzelet ,elragad a vagy szárnyakad ad.

Szárnyalás utat ad a fény felé,

A nyugalom mezején valahol

 felvillan a már pihenő napsugár pillantása

 melegségével megérint,elbűvöl a varázsa.

Nyugovóra hajtsa fejét az álmom,

Csendes éj dallama az már halványul.

Megébred a Hold ,s a hangja felcsendül,

 megnyugszik a lelkem, s arcomra ezüst pírja ül.

Egy csillag rám kacsint,álomba ringat el,

s fényével puha takaróba bujtat  be.

Kikelet tavasza

Vágyom a tavasz szelíd illatára

A napsugár édes mosolyára

A szellő meleg leheletére

A madarak hangjának csiklandozó csókjára.

Vágyom a kikelet meleg ölelésére

A zöldellő rétek hívogató hangjára

A virágok bársonyos mosolyára

A természet szerelmének hívó szavára.

Hogy bele nézzek a csillogó szemeibe

Hogy érezhessem a tavaszforró ölelését

És ha magához szorít,

Töltse be testem, lelkem a megújulás sugarával.

Vágyom a tavasz szerelmének gyümölcsére

Hogy ízleljem finoman, oltsam szomjam

Az üde eső cseppek lágy érintésében,

Mely felfrissít, elhozza a kikelet csodáját örömét.

A természet szépsége

Halkan dudorászik a lágy szellő hangja,

Simogatja dús hajam ,ahogy elengedem a táncra.

Lépkedem csendesen a fűszálak harmatos peremén,

Madarak hangjára táncolok,boldogság kering a testem felületén.

Milyen szépen ragyog a napsugár fénye az égbolt középen,

Nevet az egész világ körülöttem,megmozdult az élet bennem.

Színesen látok mindent,boldogság fényében röpködnek érzéseim,

Gyönyörködöm a természet szépségének értékrendjén.

Itt érzem  gyöngéden suttogó csendnek a  hangját,

Megérintett,lüktet bennem az élet,ízlelem Isten alkotását.

Szívem repdes a boldogság fényes asztalánál,

Szorosan felölelem,magamba szívom a természet táplálékát.

Egy  pillanat az egész…??

Félelem,szorongás,kimerültség,ego….

Lelkem  zaklatott,rohan velem az idő.

Nem érintheti meg senki  belső  énemet,

 Csak a csend hangja,mely feszíti lelkemet.

Ego,a saját zsarnoki hangom

elém áll,önvédelme gyengül,

Meghal a szorongás,az is elnémul.

Egy pillanatra ott van a nyugalom hangja

és a lelkem kapuja nagyra kitárva.

Megérintett a pillantásával,

Eggyé váltunk a csend hangjával,

Láthatatlanul érintett,megfogott kezével,

Vendégem  lett a nyugalom,

Ez az igazi barátom.

Milyen szépen érinti a karom!

Mélyen hatol belém, ahogy magamhoz szorítom,

Ízlelem a boldogság zamatát,

A nyugalom csendjének valódi állapotát.

De előtör a félelem varázsa,ismét kattog  a fejem

megjött az idő,az  egóm órája.

Legyőz bennünket,nem tudok a nyugalomra  figyelni,

egyre halványodik a csend hangja, a boldogság pillantása.

Fejem zakatol.

Magával ragad bennünket,szét tépi az életünket.

Széttapossa a csend hangját,a lelkem gyönge szavát.

Tudod mi a bánat?

Magad elé nézni,a semmibe tekinteni,

Várni valakit, ki soha nem fog érkezni.

Eljönni onnan, hol nem is voltál soha,

és mégis letetted a szívedet oda.

Szeretni valakit, ki nem szeret téged,

Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.

Kergetni magadat, a reménytelen álmot

S csalódva nézni ezt az egész világot.

Megalázva érezni a szavaid sokaságát,

Szívdobogva várni, s nem kapod válaszát.

Szavakat felidézni,mit lelkedbe őrzöl

Mosolygós arcot, mely ragyogva tündököl.

Hideg szavakat érezni, egy csókot koldulni,

Mással látni Őt boldognak  lenni.

Kacagni, hamis mosolyt mutogatni,

Beletörődni, édes fintorral kacsintani.

A bánat mezején végig vonulni,

Megtanít a sors kemény kenyeret tördelni,

Szétszórva apró morzsáit talán jobb is

ha  madarak csipegetik,táplálékát szétröpítik.

Ahogy a madár is rabja az égboltnak,

Úgy a bánat  is ennek a rája zúdult sorsnak.

Mesés álom

Lecsukom szemem, hátha visszatérsz.
Nézlek aggódó szemekkel,
Tekinteted oly szomorú és mégis édes.
Gyöngéden megfogod kezem,Te remegsz...

Lüktető ereid megduzzadnak,ahogy érintelek,
Kezembe érzem szíved ritmusát
Ahogy össze- vissza kalimpál,
Hallom az óra mutatója hangját,bing -bong.

A csend bevarázsolja az arcod mosolyát.

Magadhoz szorítasz, és nem engedsz el...
Kívánom tested melegségét, ajkad mosolyát,
Csókjaid izét, a titokban rejtőző szerelmed.
Alszom...és mégis ébren vagyok.

Nem akarom, hogy véget érjen az álmom,
Ami oly keserű és mégis édes,
Oly titokzatos es mégis valós,
Mer érzem hogy itt vagy velem,bennem élsz.

Ott vagy nekem...és mégis távol,
Álom adta szerelmem,miért nem érinthetlek?
Istenem mennyire fáj, de boldog vagyok.
Mert létezel, itt vagy nekem!

Itt vagy a gondolatomban,
a papírra vetett szavakban,
a soraimban, a leheletemben,
Mit visszafojtok, nem engedek ki  a szabadba.

Fuldoklok, szorítanak a szavak,
Mert itt vagy velem, bennem.
Nem engedlek ki soha! Önző, érzés tölti el szívem,
Féltelek, nem vagy az enyém...titokban őrzöm a szerelmed!

Szomorú szembesülés

Borzasztó érzés fojtogatott, éreztem a halál szagát.

Láttam lépteit, a mozdulatát, ahogy kegyetlenül

Kiszakította az életből egy ismerősöm arcát.

Őt, aki félelmét, küzdelmét vívta ágyában,

Ki próbált békülni az élet mosolygós arcával.

Küzdelmét karjával igazgatta, hol ütemes

Hol lassú, szinte elfáradt mozdulattal.

És egyszer csak homály ült az arcára, üveges szemekkel

Meg adta magát, meg hallotta Istenhívó szavát.

Meg szűnt az élet is körülöttem,

Az üresség mélységébe zuhantam.

Szívemet szakítottam volna ki cserébe egy  percre is

 Csupán láthattam volna egykori szelíd pillantását is.

Halál, feltámadás, örök haza a béke otthona.

Egymás után gördül, ahogy a fa kerék is a köves utcán

Elfáradtan cipeli halottas szekerét csendben...bambán.

Elnémulva a sor népe bandukol a temető felé,

Bánat tengere lepi be minden ember lelkét.

Érzem, a csend hangját elkísér utunkon,

Itt van velünk az Úr, köztünk jelen van...Ő is bandukol.

Csendben némán lopakodik minden bánatos szív kalitkába,

Gyöngéden a  meleg szeretetet árassza felénk,

Ki egészít félelmünkben, elvesztett reménység titkos részeibe

Szelíd hangon súgja és kezét nyújtja felénk,

 Ne félj...Nálam jó helyen lesz, az örök békés hazában.

2011.március 11.                    

Anyák napja

Ki az édesanya,azt kérdezed?

Az egész világ maga,egy gyöngyszem,egy érték.

Édesanya,akinek a testén át a világba léptem,

A szeretet,amit Ö általa megízleltem.

Ki féltőn őrzi lépteim,törli le könnyeim,

Mindig megbocsájt,ha kell vigasztalja napjaim.

Ö a fény, a melegség ,a szeretet,a tisztaság,

 a jóság, a ragyogó napsugár,a boldogság.

Amint életet adott ,világra nyitotta ajkam,

Ö maga is megváltozott,belőle táplálkoztam,

Ö a szépség,az ideál,az emberiség álma,

Az élet ereje,a családunk boldogsága.

Mindez Ö maga egy személyben,az édesanya,

A mai nap talán még szebb is mint valaha.

Anyák napján szívből köszöntelek ma Téged,

A világ legszebb rózsái nyíljanak ma Néked,

Hálás szívvel köszönöm hogy élek.

Csak egy emlék

Levelet kaptam egy kedves ismerőstől.

Ülök a szobában es bele nézek az agyamba.

Bolyongok a gondolataimban, emlékeimben,

Elém tárul néhány festmény a homályba.

A kedves mosolyát, tekintetét látom

Ahogy elém bukkan a sok kacat közül.

Az, az egyetlen kép, amely oly nagyon

Kedves és érték a múlt szépségében,

Szelíd, titokzatos, titkon őrzöm emlékemben.

Bámulok a levél fölött es szinte érzem

a remegő tenyeret,testét, szomorú tekintetét.

Ahogyan a levelét formázva véste papírra,

Fájdalmát, öröm-bús szavát én nékem.

Elérhetetlen találkozás reménysége

Tükröződik elém, szembe nézek vele.

Suttogó hangját hallom a messzeség mélységéből,

Kezét nyújtja felém, szíve ordít fájdalmából.