MÚT IDŐBEN
Az ember vagy tusz úszni,
vagy nem
-én nem tudok –
hát sodródtam az árral,
mint fatörzs,mit valahol
kivágtak
s egy folyóba zuhant éppen
s csorgott lefelé szépen
miként a meghasadt tudat
-nem láttam kiutat -,
de jött
Keletről a fény s jött vele ezer
éltető remény
mennyire akartam hinni, hogy
igaz
-és hittem is ! –
mennyire szerettelek, már nem
számít…
kimondtad, amit én megéreztem
de SOHA ki nem
mondtam volna, mert csak
a kimondott szóban van valami
„ visszafordíthatatlan „
….érzed ?
Megbított hetekre a rémület :
hol leszek otthon már nélküled…?
én úgy szerettem volna élni még Veled
de azt mondtad nem lehet
-el kell hagyjalak –
átkozott lett a pillanat, mikor
keleten ment le a Nap….
|